SZAKMAI FÓRUM 2019

Első ránézésre az ember reflex szerűen el kezd számolni, de csak 2 napig tartott az idei éves szakmai fóruma a Tető Építők Egyesületének, azonban annál tartalmasabb eseményt zártunk Székesfehérváron, a Kertész csárdában. Minden évben megrendezésre kerülő, a szakma főbb szereplőivel létrejött találkozó fő célja az év elején esedékes gyártói újdonságok bevezetése, az új tagok köszöntése, valamint olyan szakmai törekvések bemutatása és megtárgyalása, ami kihathat az adott évre.

Az első nap programjában főként gyártói előadások szerepeltek. Csizmadia Tibor leköszönő elnök nyitotta meg a napot, majd Reiner Róbert vezetett be minket az Isocell cellulóz szigetelés rejtelmeibe. Az előadás mindenképp szükséges volt, mivel egy kisebb csoport tudott csak tavalyi évben kilátogatni a gyárba, és így most minden résztvevő bepillantást nyerhetett a papír alapú szigetelés részleteibe. Őt követte Vidóczi Árpád a Wienerbergerbe olvadt Tondach előadásával, aki a 2019-es évi újdonságokról mesélt. Az előadásból kiderült milyen stílusú cseréppel kínálják meg az építkezőket ebben az évben a gyártó. Meghallgathattuk Kovách Lászlót is, aki egy összefoglaló előadást hozott a Fakro jóvoltából, sőt mi több, igen rendhagyó módon mutatta be az ablakok beépítésénél használatos anyagokat, úgy mint páraáteresztő fóliából készült kabát birkagyapjú gallérral. Aki már részt vett ilyen előadáson, tudja, hogy folytatódik a történet, akinek még nem volt szerencséje, nem szeretném megfosztani a bemutatótól. Szerepet kapott a Tegola képviselője is, Mákos József, aki –többek között- alátét héjazatról mesélt, végül a Creaton fő tudora, Galowszky Ferenc is bemutatta, hogyan szellőztethetjük ki a legjobban tetősíkunkat, valamint milyen apró kiegészítőkkel tehetjük még tökéletesebbé a munkát. Szünetekben a Makita jóvoltából gépbemutatón vehettünk részt, valamint a gyártók mellett bemutatkoztak az új tagok munkáikkal, és régi tagok osztották meg gondolataikat a társasággal.

A nap zárásaként megtartotta az Egyesület éves közgyűlését, ahol új elnökség alakult meg folytatva azt az igényes munkát, melyet elődeik kezdtek el, és a TEGY a mai napig megkövetel. Természetesen a Kertész csárdában éjszakázók nem maradhattak ki a játékos vetélkedőből, mely közösség kovácsoló erővel bír, és nem utolsó sorban oldja fel a munkás napok okozta fáradságot, ami manapság mindenkit terhel. Másnap reggel rövidített nap következett. Farkas Imre elhozta nekünk a Dörken idei évi újdonságát, amivel megkönnyítik és meggyorsítják a tetőfedők munkáját, majd Forró Sándor beszélt Prefa termékekről, színgaranciáról, és hogy a hátoldali borda nem a wifi jel erősítésére szolgál. Az idő kegyes volt hozzánk, így szabadtéri Bumpa bemutatót láthatott a nagyérdemű, valamint ismételten szót kaptak új tagjaink, valamint megismerhettünk régi tagjaink által a költségvetés készítés több formájával is. A napot átvezetésként elsősegélynyújtással zártuk. Ez egy olyan téma, ami az élet bármely területén hasznunkra válhat, éppen ezért egy szűkebb csoportnak a rendezvény zárása után lehetősége nyílt vizsgát tenni ebből a nemes tevékenységből.

Köszönjük az előadóknak, a szervezőknek és a résztvevőknek, hogy ismét eltölthettük együtt ezt a tartalmas két napot. Jövőre újra találkozunk!

A beszámolót írta: Antalfy Zsanett

VÁLASZD A TETŐ ÉPÍTŐK EGYESÜLETÉT

Célunk, hogy segítsük a jelenlegi és a következő ács, tetőfedő és bádogos generációnak megteremteni azt a vállalkozói réteget, akik hosszútávon, sikeresen képesek vezetni vállalkozásaikat.
Ezen gondolatok alapján építettük fel egyesületünk munkáját és arra összpontosítunk, hogy segítsük tagjainkat szakmai fejlődésükben, vállalkozásuk fejlesztésében, lehetőséget biztosítsunk az egymással való kommunikációra, és ezáltal új üzleti kapcsolatok, trendek, technológiák megismerésére.

BELÉPÉS
TÁMOGATÁS